nem értem mi történt, de ez már a szétesés=/=/

érzem h itt az idő,érzem h csinálnom kell valamit,mert megőrülök,és tébolyult leszek és már semmi sem számít csak az h túléljem az összes napot és már hiányzik valami az életemből,de nem tudom h megkapom-e,mert egyszerűen már nem vagyok képes küzdeni,semmiért az életért sem,nagyon el bizonytalanodtam,már semmi sem tud érdekelni és már nem vagyok képes feldolgozni azt h kikkel vagyok körülvéve,amíg ők éppen jól elvannak addig én azon töprengem h hogyan kerültem oda és vajon ottmaradhatok-e vagy meddig és meddig bírom még ezt az ürességet ami belülről ki akar törni belőlem mert már nem látom értelmét az életnek, hisz mindenem megvan és nem értem h hogyan is lehetek ilyen és hogyan kerültem ilyen szintre és már én sem értem h mért megyek lefelé a lejtőn , hisz pont most kéne felfelé haladnom ha már minden sikerült és összejött és minden jó csak én nem érzem magam jól ebben a közösségben és már nem tudom h mit csináljak már nem tudom h mit kezdjek magammal hiszen már csak az ürességet és a reménytelenséget,veszekedést,bút,bajt,rosszat látom, pedig nem is vagyok ilyen de valamiért nagyon megváltoztam és nem tudok rájönni h mi lehet ennek az oka,és már elegem van h mindenki beszól és magyaráz és nem érdekel az ő véleménye egy cseppet sem de azért odafigyelek rá és meghallgatom,de ha rajta van a sor h ő hallgassa az én mondandómat akkor odébbáll és elegem van azokból akik kihasználnak és tudom h kik azok és lehet h a közönségnek úgy tűnik h ezt engedem is de a látszat néha csal,mert ez nem így van és már rájöttem h menekülök akárhol vagyok és kikészülök és muszáj kezdenem magammal valamit és senki sem érti h mi van velem mert ez csak egy álarc és az igazi énemet sohasem mutattam mert nem tudnám megtenni hisz már belém égett ez az álarc és mindenki azt hiszi h én olyan vagyok mint amit nekik mutatok pedig nagyon nem... ezt ti nem tudjátok h milyen rossz amikor csak színjáték az életed és mások az érzéseid és mindig megváltozol és senki sem érti h mi van veled hisz csak te tudod az igazságot és az álarc mögött rejtőzik az igazi én de ezt az álarcot már nem lehet levenni hisz már belém égett és rajtam van és már semmit sem lehet tenni h le tudjam venni már a karmai között vagyok és már nem tudok szabadulni hiszen oly sok év alatt sikerült felvennem ezt a páncélt és ragaszkodik hozzá bármily hihetetlen és nem tudom elengedni mert félek h még jobban megsérülök lelkileg és testileg mert ez egy burok ami védelmet nyújt nekem és ide senki sem tud beférkőzni vagy ha talán sikerülne is valakinek az nem tartana sokáig vagy az örökké tartana de ez az ember csak egy ember lehet akiről nem tudom h ki ő és nem is ismerem, de remélem él egy ilyen ember a földön vagy ha nincs akkor én elvesztem...